A tanév során gyermekeinknek különböző érdekes programokat szervezünk az iskolán kívül is: kirándulások, kiállítások, múzeumok látogatása stb.Tanulóink összetartozásuk jeléül iskolai egyenruhát hordanak. A kerületben kialakult elismertségünket jól mutatja , hogy a hagyomány teremtő kezdeményezésünk , a tanulóink bemutatkozásán - Tudományos vásáron - a társiskolák még csak látogatóként idén pedig már résztvevőként jelentek meg.
Délután a tanulás - feladatok gyakorlása mellett ,a hagyományos napközis foglalkozás helyett az Orchidea klubfoglalkozásokat kínál tanulóinak, melyek elsősorban érdeklődés alapon szerveződnek és nagyon fontosak a diákok személyiségének fejlesztésében. Ebben kiemelt szerepet kap az informatika , tanulóink a hozzájuk legközelebb álló számítógépes alkalmazásokkal sajátítják el az informatika alapjait .Modern számítástechnika laborunk van nagy sebességű internetkapcsolattal.Ebben a környezetben már második osztálytól fejlesztjük tanulóink rendszerszemléletét, hogy képessé váljanak a problémamegoldáshoz a legcélszerűbb módszereket és eszközöket kiválasztani.
Egyenruha
A tanulóknak az iskolai öltözködési kódexnek megfelelő ruhát kell viselniük. Az iskolai egyenruha a tanév elején beszerezhető az iskolában.
A diákokat egyéni interjúk alapján választjuk ki. Felvételi vizsga nincs


